Képzelt riport egy magyar nyomdaipari termékről

Ebben a cikkben a nyomdai gyártatást fogjuk végigkövetni az ötlettől a késztermékig. Az itt gondolatban megvalósított munka természetesen a képzelet szüleménye, ahogy az összes szereplő is. Ha a szövegben lévő linkekre kattint, kiegészítő információk jelennek meg egy pop-up ablakban.

   Egy csípős februári napon Béla, a B & La Tours ügyvezetője az irodájában rajzolgatott. Nyomasztotta már nagyon, hogy milyen prospektussal jelenjenek meg az Utazás Kiállításon. A képek és a szöveg jó része már összejött, logója is volt neki, csak az isteni szikra hiányzott. Ahogy szomorúan kinézett a második emeleti ablakon, meglátott egy az évszakhoz képest eléggé alulöltözött hölgyet. Fejéhez kapott ekkor a mi Bélánk és egyből papírra is vetette a borítógrafika vázlatát. Mivel az ügyfél először ezzel kerül szembe, ez a legfontosabb. Béla ezt rajzolta:

   Hóna alá csapta a művet, kikotorta a fiókból a floppit, amin a céglogó volt, beágyazva egy microsoft word dokumentumba, mert az a biztos. Meg sem állt a "Simple the Best" nyomdai ügynökségig, ahol a kialvatlan gyártásvezető éppen magyarázkodott egy másik ügyfélnek. Valami száradási időt meg lehúzódást emlegetett, de ez nem hatotta meg a szigorú marketinges hölgyet. Béla addig is a titkárnővel szemezett, majd amikor sorra került, meglobogtatta a gyártásvezető előtt a művét és kifejtette a koncepciót:
   – Arról van szó, hogy az a szív igazából nem a borítón van, illetve, hogy ott van de nem úgy rajzolva, hanem ki van vágva a papírból. Így alatta látszik a lány meg a tenger, végül is csak oda akarjuk küldeni az embereket, nemde? Az a kocka a sarokban, az meg a névjegyem. Úgy lesz, hogy vágunk két csíkot jó pontosan és épp bele fog férni. Ja és 16 oldalas füzet legyen, de úgy, hogy a borító legyen jó vastag meg fényes.
   – Aha – vonta fel a szemöldökét a gyártásvezető. – Akkor magának egy 12+4 oldalas irkafüzet kell, stancolt borítóval és ugyanannyi névjegy.
   Nagy nehezen megállapodtak a kondíciókban, és Béla átsétált Csibéhez, a grafikushoz. Egy ideig csak szkennelgették a képeket és bizonyos problémák merültek fel a word dokumentumban tárolt logóval. Mivel egy erősen tömörített RGB színmódú kép volt, újra kellett rajzolni. Csibe megpróbálta rábeszélni Bélát, hogy ha már itt van, készíttessen egy új logót, de ő ragaszkodott az eredetihez, amit egy barátja tervezett neki, aki főállásban egyébként vízvezetékszerelő. Hamarosan elkészült a borító terve és gyorsan megcsinálták a belív 1. oldalt is. Ezeket leprintelték és körbevágták a szívet.

borító

belív 1. oldal

kivágott borító

   Béla ezután visszament a munkahelyére, Csibe pedig a kapott instrukciók alapján elkészítette a prospektus tervét. Három nap múlva együtt megtekintették az anyagot. Volt némi vita, hogy legyen-e pagina az oldalakon, kijavítottak néhány helyesírási hibát és kicseréltek három, az internetről letöltött képet, mert azoknak nem volt jó a felbontása. Megszerkesztették a névjegyet is, ami így nézett ki:

   Amikor ezzel kész voltak, Csibe lenyomtatta az összes oldalt, ezt Béla átnézte és helyeslése jeléül aláírta. Az oldalakat sorba rendezték és eltették egy fiókba, mert ez lesz a forgatókönyv, amit a nyomdában és a kötészeten használnak. Csibe elmentette a prospektus oldalait composit PDF-ben, ugyanis a CTP rendszernek ilyen formátumra van szüksége. A PDF tulajdonképpen egy platformfüggetlen metafájl, ami tartalmazza az anyag összes grafikáját, képeket, szövegeket és betütípust.
   A névjegynél kicsit más volt a helyzet, ugyanis azok szitanyomással készülnek és ehhez nyomdai filmre van szükség. A levilágítógépek, amik ezt előállítják, a színrebontott postscript formátumot ismerik. A postscript egy nyomtatófájl, ami tartalmazza az adott munkára vonatkozó összes információt. Régebben az ofszetgépek is filmről dolgoztak, de ez ma már nem jellemző. Mivel négyféle festéket használ a nyomda (cián, bíbor, sárga, fekete), ezért az anyagot erre a négy alapszínre kell lebontani. A névjegyek esetében azért másképp működik ez, mert ott nem ezeket használják, hanem a gépbe egyből a kikevert narancssárga és kék festéket töltik. Ezt nevezik direktszín nyomásnak. Béla egy pantone-skálából kiválasztotta a neki tetsző árnyalatokat és Csibe ezek alapján végezte a színrebontást.
   A gyártásvezető ekkor nagyot húzott a kávéscsészéből és nekiült megcsinálni a kilövésmintát. Tudta, hogy a prospektust A/2-es papírra fogják nyomni és arra 4 db A/4-es, tehát összesen 8 oldal fér rá. A borítóval kezdte a munkát. Spórólós alkat volt, ezért a borító mind a négy oldalát felrakta egy A/2-es lapra. Amikor lenyomtatják az íveket, csak meg kell fordítani hosszában a papírt, akkor mehet a másik oldalára ugyanaz. Ezt nevezik beforgatásnak. Ha a lap a keskenyebbik oldalán fordul, az a buktatás, ezt viszont kerülni kell, mert így a nyomdagép nem tud pontosan illeszteni. Tehát a gyártásvezető kihozott egy A/2-es papírból két komplett borítót. Megjelölte azt is, hogy a kötési oldalon (tehát ahol a lapok találkoznak) ne legyen távolság az oldalak közt, fejben pedig hagyott 10 mm kifutót a vágás miatt. A kilövésminta:

Ha megfordítjuk, az 1. oldal kerül a 2. mögé, a 3. pedig a 4. mögé. Ezzel 4 db nyomólemezt spórolt a gyárstásvezető. Jó, mi?

A belíveknél kicsit kacifántosabb volt a helyzet, mert ha egy A/2-es lapra 8 oldal fér, akkor a 12 oldalnak másfél lapra van szüksége, ami azért elég nagy pazarlás lenne. Az irkafüzetek kilövését úgy kell megcsinálni, hogy ha majd a kötészeten négyrét hajtják a papírt, megvágják fejben és a két kifutó oldalon, szépen egymás után következzenek az oldalak. A 12 oldalas anyag úgy készül, hogy az 1-4, valamint a 9-12 oldalak egy lapra (formára) kerülnek, az 5-8 oldalak pedig a már említett beforgatással lesznek nyomva. Ezt egy lapon firkálva és hajtogatva nagyon jól le lehet modellezni, bárki kipróbálhatja. Íme a belívek kilövésmintája:

1. forma előoldal

1. forma hátoldal

2. forma (beforgatásra)

   A névjegyekkel nem volt ez a macera. Csibe már tudta, hogy Gyurma, az öreg szitás fogja nyomni őket, ezért felpakolt egymás mellé 12 darabot, ügyelve a vágójelekre és a kifutókra:

   Átküldték az anyagot a levilágító stúdióba, ahol a postscriptet egy vékony, fényérzékeny filmre világítják, a copmpsit PDF-et meg közvetlenül a nyomólemezre. Ahány színnel nyomnak, annyi plate (darab film) készül. A gyártásvezető a következő instrukciókat mellékelte a fájlokhoz.

Kiadvány: (digitálisan montírozni a kilövési séma szerint)
A/2, ofszet, 1 garnitúra, 2540 dpi, 80 lpc, analóg proof a borító01 oldalról

Névjegy:
A/4, szita, 1 garnitúra, 2 plate, 2540 dpi, 30 lpc

   Először ugye a film/lemez méretét adta meg. Az ofszet vagy szita megjelölés a film rétegállására utal, lemeznél lényegtelen. A névjegy 2 direkt színből áll, tehát 2 plate, 2 db film fog készülni belőle. A prospektusnál 2540 a levilágítás felbontása. Ez egy jó átlagos érték, csak különleges munkáknál (főleg ahol nagyon vékony vonalak vannak a grafikában) használnak nagyobbat. Ettől viszont jelentősen különbözik a rács mérete. A színárnyalatok úgy jönnek létre, hogy különböző átmérőjű pontokat nyomtatnak egymás mellé. Ezt az ember csak közelről veszi észre, távolabbról a színtelítettség változásának látszik. Az ofszet technológiában 45-240 lpc-t használnak (itt nem incsben számolnak, de átváltható), a szitában pedig 10-60 lpc-t. A rácsfelbontás értéke jelentősen függ attól, hogy milyen papírra, milyen géppel nyomnak. Egy 1978-as romayor jó ha elboldogul a 60-as ráccsal, egy speedmasternek meg teljesen mindegy, ha jó minőségű a papír.
   Az analóg proof, vagy kromalin, egyfajta próbanyomat. A filmeket a nyomdai színeknek megfelelő fóliára világítják és azokat egymásra helyezik. Az eredmény jó közelítéssel visszaadja a várható nyomat színeit. Mostanában már ezt is inkább digitális technikával helyettesítik.

   Ideje volt megrendelni a papírt, ezért a gyártásvezető felvázolta Bélának a lehetőségeket:
   A nyomdaiparban leggyakrabban az ofszet és műnyomó papírokat használnak. Az ofszet papír tartalmazhat fát, de vannak teljesen famentes változata is. Ez elsősorban szöveges kiadványok (pl. könyvek bellapjai) nyomtatására alkalmas. A műnyomó papír pedig készül, hogy a lap felületét vékony műanyag réteggel vonják be. Ez lehet matt vagy fényes, attól függően, hogy hányszor mázolták.
   A vastagságot úgy számolják, hogy megmérik egy négyzetméternyi papír súlyát. Ha ez az érték magasabb, mint 180 gr, akkor már kartonról beszélünk. Vannak volumenizált papírok (pl. a képeslap karton), melyek laza szerkezetűek és tapintásra vastagabbak, mint a velük egy grammsúlyú papírok. A papírnak van még két nagyon fontos tulajdonsága: az opacitás az a képessége, hogy milyen mértékben képes eltakarni az alatta lévő lapon vagy a hátoldalán levő nyomatot. A szálirány pedig nyúlási és hajtási tulajdonságait befolyásolja, lehet hossz és keresztirányú.
   Természetesen használnak még sok féle kreatív kartont, önátírós papírt, fóliákat, stb a nyomdaiparban, de a gyártásvezető fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy mindezekre kitérjen.
   Béla úgy döntött, hogy a névjegy 300g-os matt műnyomó papírból készüljön, a prospektus borítója 200g-os, a belívek pedig 115 g-osok legyenek.

   Másnap délután volt a nyomdában a gépindulás. Miközben Feri a nyomdász a werkekkel babrált, lelkesen magyarázta Bélának a technológiát:
   – Tudod, az ofszet nyomtatás közvetett nyomtatást jelent. Síknyomtatás alumínium lemezről, de ez a nyomtatás nem közvetlenül a nyomóformáról történik. A festék először egy gumilepedőre kerül és onnan a papírra. A nyomólemez síkjából nem emelkedik ki a nyomóforma. Ez az eljárás a zsír és a víz taszító hatásán alapszik. Az előhívás után kialakulnak a zsírszerető, zsírtaszító felületek, így lehetségessé válik a nyomtatás. Az ofszetgépnek az az előnye, hogy durva felületű papíron is kitűnő minőségű nyomatot ad. Vágod?
   Ferinek beszéd közben a keze is járt, már pörgött is a speedmaster. Egy fél műszak alatt végzett a nyomtatással, majd reggelig pihenni hagyták az anyagot, és átszállították a kötészetre.

   Közben Gyurma az öreg szitás a névjegyekkel szutymorgott. Nála kicsit lassabban mennek a dolgok, hiszen a szitanyomás félig-meddig kézimunka. Persze vannak félautomata meg automata gépek, de termelékenységben egyik sem veheti fel a versenyt az ofszetgéppel. Ezzel a technológiával viszonylag alacsony példányszámban lehet nyomtatni matricákat, névjegyeket és textíliát is. Az óriásplakát-szegmensek is itt készülnek, ha nem éppen digitális nyomdában.
   Egy keretbe finom szövésű szitát feszítenek, azt pedig átitatják az emulzió nevű vegyszerrel. A filmet a szitára helyezik és erős fénnyel megvilágítják. Mivel az emulzió fényérzékeny anyag, ahol érte a fény, ott beleragad a szitába. A szitát a hordozóra teszik, festéket öntenek bele és egy gumiszerszámot végighúznak rajta. Az emulzió által szabadon hagyott helyeken átengedi a festéket és létrejön a nyomat.

   Másnap hajnalban Marika néni és munkatársai a kötészeten lelkesen munkához láttak. Elfelejtettem mondani, hogy még egy film készült, de ez csak a kivágandó mintát tartalmazta. A szívet és a két bevágást a névjegykártyának:

   A film alapján egy kést készítettek, ami egy fa keretbe került. Középre még beraktak egy tompa pengét is, ami nem vágja át a papírt, csak benyomja a hajtásvonal mentén. Ezt rápréselik a nyomatra és ahol kell átvágja, ahol meg az szükséges, csak benyomja. A vágást nevezik stancolásnak, a benyomást biegelésnek.
Amikor ezzel végeztek, bepakolták a lapokat az automata hajtogató gépbe. Ez négy felé hajtja a papírt, amit utána a kötési oldal kivételével mindenhol méretre vágnak. Nincs más hátra, mint adrótkapcsozás (irkatűzés), a névjegyek behelyezése és a kész füzetek zsugorfóliába való csomagolása.

   A "Simple the Best" nyomdai ügynökség munkatársai határidőre leszállították Bélának a prospektusokat, aki ezzel igen komoly sikereket ért el az Utazás Kiállításon. Azóta is szorosan együttműködnek.